A korábban megjelent a
Festmények eladásáról szóló írásunkban, ami ide kattintva olvasható, az eladás emberi oldalát néztük meg. A cikk megjelenése után sok kérdést kaptunk az adózással, illetve általában a legális eladás körülményeivel kapcsolatban. Lássuk az alapokat!
Milyen esetben kell adózni festményeladások esetén?
Sokan úgy gondolják, hogy ha a bevételük nem haladja meg az évi 600 ezer Ft-ot, akkor vállalkozás vagy egyéb jogi és adózási tennivaló nélkül rendben is vannak. Ez sajnos nem így van. Valóban el lehet adni a megunt bútort vagy a kinőtt gyerekruhát ilyen módon, de az eladásra kínált festményekre és rajzokra ez nem vonatkozik. Minden értékesített tárgy esetében, ha azt magad készítetted eladásra, számla vagy nyugta adására vagy kötelezve. Ahhoz pedig, hogy számlát vagy nyugtát tudj adni, ahhoz adószámra van szükséged. Néhány speciális esetben nem végezhetsz kereső tevékenységet, például ha betegállományban, vagy GYEDen vagy. Ha nem vagy eltiltva a kereső tevékenységtől, akkor többféle lehetőséged is van, hogy adószámod legyen, akár magánszemélyként vagy egy vállalkozás keretein belül.
7-es adószám
Amíg keveset adsz el, azt sem rendszeresen, addig számodra ideális és a legegyszerűbb forma az “adószámos magánszemély”, amit általában “7-es adószámos” néven emlegetnek. Az elnevezés onnan jött, hogy amikor ez az adózási forma elkezdődött, akkor a kiadott adószámok 7-es számmal kezdődtek. Mára már van 5-össel kezdődő adószám is, de ez az adózási módon semmit nem változtat. 7-es adószámos (hivatalos néven: adószámos magánszemély) az lehet, akinek a tevékenysége nem üzletszerű és nem rendszeres. A jogszabályok nem határozzák meg a “rendszeresen” és “üzletszerűen” fogalmát, ezért a szavak hétköznapi értelmezését kell alapul venni. A helyi NAV-nál, vagy az adóhatóság internetes oldalán tudod igényelni a 7-es adószámot.
Az igénylésnél el kell döntened, hogy alanyi adómentességet kérsz vagy sem. Évi 12 millió Ft összegig kérheted, és általában egyszerűbb lesz az életed, ha kéred. Ez azt jelenti, hogy az ÁFA téged nem érint, a számládon a nettó és a bruttó összeg megegyezik, vagyis 0% ÁFA lesz a termékeden.
Ha ezt kérted, akkor semmi dolgod addig, amíg nincs bevételed. Ha nem kéred, akkor negyedévente bevallást kell küldened akkor is, ha nem volt semmi bevételed.
Amint jövedelmed van, akkor kell adót fizetned. Amikor számlát állítasz ki, akkor figyelembe kell venned, hogy a vevőd vállalkozás vagy magánszemély. Ha vállalkozás, akkor az adót ők fizetik be, a számlára az adóval csökkentett összeget írod és azt az összeget kapod meg. Ha a vevőd magánszemély, akkor az adóval növelt összegről kell kiállítanod a számlát és neked kell adóznod.
Amíg a havi jövedelmed összege nem éri el a minimálbér 30%-át, addig csak személyi jövedelemadót kell fizetned, és nem jön létre biztosítási jogviszony. Ez azt jelenti, hogy ha máshol nem fizetsz egészségbiztosítási járulékot, tehát nincs főállásod, nem vagy nyugdíjas vagy más módon nem fizet valaki utánad ilyet, akkor azt is köteles vagy fizetned magad után, 2016-ban havi 7050,- Ft volt a cikk írásakor, azóta már növekedett, pontos összeget a könyvelők tudnak mondani. Ez egyrészt kötelező, másrészt ha nem fizeted, akkor nem kapsz orvosi ellátást.
Ha a festmények eladásából származó havi jövedelmed meghaladja a a minimálbér 30%-át, onnantól egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékot is kell fizetned. Cserébe ezzel létrejön a biztosítási jogviszony, vagyis nem kell fizetned a havi 7050,- Ft-ot, és nem lesz gondod, ha orvoshoz kell menned.
A jövedelmed a bevételeid, amiből levonhatod a költségeidet. Kérheted, hogy számolgatás nélkül, 10%-ban legyen megállapítva a kiadásod, ami azért jó, mert nem kell számlákat gyűjtened és ezzel foglalkoznod. Viszont festőként lehet, hogy nem éri meg, mert a költségeid várhatóan meghaladják a bevételeid 10%-át. Ha például szénnel rajzolsz papírra és ezt adod el, vagy a képeid eladási ára 10-szerese az alapanyagaid árának, akkor elképzelhető, hogy megéri a 10%-ot választani. Egyéb esetben és általában amikor veszel valamit, például festéket, ecsetet, vásznat, akkor számlát kell kérned a saját nevedre és ezt az összeget levonhatod a bevételedből. Adót fizetni csak a jövedelmed után kell, a költségek levonása után, vagyis ha sok a költséged, akkor kevés adót fizetsz.
Egyéni vállalkozás
Ha az eladásod rendszeres és üzletszerű, akkor egyéni vállalkozóként oldhatod meg a számlaadást. Néhány esetben nem lehetsz egyéni vállalkozó, például, ha már van egy másik egyéni vállalkozásod, vagy Bt beltagja vagy.
Egyéni vállalkozóként választhatsz százalékos adófizetést, vagy fix összegű adófizetést, ez utóbbi, vagyis az úgynevezett KATA adózás az egyszerűbb. Ha KATA-t választasz, akkor nem számít, hogy mennyi a bevételed és a kiadásod, minden hónapban egyformán adózol. A havonta fizetendő adó mértéke 50 ezer Ft. Viszont óriási hátrány, hogy a kormány döntése értelmében, 2022 szeptemberétől, KATA adózó vállalkozás nem adhat számlát másik vállalkozásnak.
Ez azért furcsa, mert a KATA adónemet éppen a művészeti és szellemi tevékenységeket végzők részére találták eredetileg ki, ők pedig gyakran kell adjanak vállalkozósoknak, szervezeteknek számlát, pl. ha a galériás eladja egy képemet, akkor számlát kell neki adnom mikor kifizet, de ő is egy vállalkozó, és ha én KATA adózó vagyok, akkor nem adhatok neki számlát, mert ezzel elveszítem a KATA adóhoz való jogot. Mivel a számlaadás kötelező, ezért a megoldás, vagy nem szerződök galériásokkal és nem adok el képeket vállalkozásoknak, vagy nem választhatom a KATA adónemet.
KATA adó helyett, megfontolandó az átalány adózás választása, de mindenképpen könyvelőt kérdezzünk meg erről!
Társas vállalkozások
Ha van már vállalkozásod, akkor érdemes átgondolni, hogy a tevékenységi körödet kibővíted, és a festmények eladását a már meglévő vállalkozás keretein belül csinálod. Esetleg ha van a környezetedben valakinek vállalkozása, akkor lehetséges, hogy találtok módot arra, hogy csatlakozz ahhoz a vállalkozáshoz, például alkalmazottként, és akkor neked nem külön az adózási és jogi dolgokkal foglalkoznod. Ha van ilyen vállalkozás, akkor mindenképpen alaposan beszéld át az igényeidet és a lehetőségeket a cég vezetőjével az a cég könyvelőjével is! Létre is hozhatsz társas vállalkozást, vagyis alapíthatsz céget, indíthatsz saját vállalkozást. Hogy melyik forma lehet neked a megfelelőbb, és többek között a cégalapítás feltételeiről itt olvashatsz további írásokat.
Könyvelő
A számlaadás mikéntje, az adók és járulékok, a tevékenységi körök pontos ismerete, és folyamatos naprakész követése külön szakma. Amiket eddig leírtunk csak a főbb dolgok, és ezek alapján nem fogsz tudni mindent elrendezni.
A döntés a tied. Ha eddig nem foglalkoztál vállalkozási dolgokkal, akkor el kell döntened, hogy megtanulod, és csinálod magadnak, vagy sem. Ha egyedül akarod megoldani, akkor legyél nagyon alapos, részben, hogy nehogy megbüntessenek valamiért, részben pedig, hogy nehogy rosszul járj, csak azért, mert pl nem tudtad, hogy év végén családi adókedvezményt is igénybe vehetsz, és persze van még számos más körülmény és lehetőség, amiről itt nem szóltunk.
Ha amit eddig olvastál azt mind érted, vagy már ismerted is, és a megadott linkeken is átolvastad, és hasznosnak találtad a további infókat, akkor hajrá, a számlázás és adózás nem fog neked gondot okozni.
Ha azonban van egy csomó kérdésed, bizonytalan vagy a tevékenységi kör vagy a vállalkozási forma meghatározásában, akkor mindenképpen keress fel személyesen egy könyvelőt vagy tanácsadót, és beszéljétek meg részletesen, mi a számodra a legkedvezőbb. Lehet, hogy a tanácsadásért, majd később a könyvelésért valamennyit fizetned kell, viszont rengeteg időt és kudarcot megspórolhatsz, és nem kizárt, hogy pénzt is megtakarítasz. Az adózásról szóló jogszabályok böngészésénél várhatóan sokkal hasznosabban és jövedelmezőbben is eltöltheted az idődet, ha festeni tanulsz, vagy a művészeti marketingre, az art marketingre koncentrálod az energiáidat.
Amint a számlaadási kérdéseket megoldottad és tisztában vagy vele, hogy számodra mi a legmegfelelőbb, akkor kezdheted árulni a képeidet. Hamarosan a képek eladásáról újabb írások fognak megjelenni itt a KINVA Art Blogon. Iratkozz fel az email értesítőnkre, hogy ne maradj le az art marketing tanácsainkról, kattints ide: kérem az art marketing értesítőt.
Az én logikám szerint ha alkalmi, eseti jellegű bevételekre számíthatunk, akkor kezdésnek a 7-es adószámot érdemes választani, ez nem jár semmilyen + költséggel és ha nyugdíjasok vagyunk, vagy van főállásunk, akkor nincs semmi fizetnivalónk amíg el nem adunk egy-egy alkotást. Akkor pedig egy könyvelő segítségével már boldogulhatunk.
Vállalkozást csak akkor indítsunk, ha biztosak vagyunk abban, hogy elegendő jövedelemre teszünk szert alkotásaink értékesítéséből, amelyből fedezni tudjuk a vállalkozás költségeit is.
Fontos tudni, hogy ha nyugdíjasként, vagy főállás mellett másodállásban vállalkozunk, akkor a legtöbb esetben kevesebb fizetnivalónk lesz, ez megkönnyítheti egy vállalkozás fenntartását is.
FIGYELMEZTETÉS: A Művész Marketing Blog nem foglalkozik adó és vállalkozási tanácsadással. Az írásban szereplő információk tájékoztató jellegűek, a felhasználásból eredő esetleges károkért nem tudunk felelősséget vállalni, valamint további adóügyi információkkal sem szolgálhatunk. Mindenképpen javasolt egy könyvelővel konzultálni!